Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Pénteken megkezdték a rezidensek korábban letétbe helyezett felmondóleveleinek megsemmisítését.
A Semmelweis Egyetem Tűzoltó utcai épületében tartott eseményre – ugyanott ahol tavaly májusban a felmondólevelek letétbe helyezéséről szóló akciót is bejelentették – péntek délelőtt Szócska Miklós egészségügyi államtitkár ígéretéhez híven elhozta iratmegsemmisítőjét.
Az akció ünnepélyes zárásaként elsőként Papp Magor, a rezidensszövetség elnöke és a szövetség három tagja ledarálta felmondó nyilatkozatát. A többi, mintegy 2500 felmondó nyilatkozatot azok tulajdonosainak kell megsemmisítenie – mondta Papp Magor.
A felmondólevelek letétbe helyezésével az ágazatban dolgozók anyagi és munkakörülményeik javítását akarták elérni a Magyar Rezidens Szövetség kezdeményezésére.